Született: 1968. február 19. Debrecen
Horoszkóp: Vízöntő
Hobbi: Ejtőernyőzés, Foci
Több évnyi lakótelepi közös bulizás
után két barátjával, Buzsik Györggyel
és Tóth „Labi” Laboncz Attilával 1989
elején elhatározták, hogy közös
bandát alapítanak. A kezdeti
szárnypróbálgatások után
végülis 1989. október 14-én született
meg hivatalosan a banda, mikor az Auróra előzenekaraként
a nyáron kitalált Tankcsapda néven lépett
fel az együttes. A bandában kezdetben Lukács volt a
szólógitáros, és (néhány
feldolgozástól eltekintve) minden dal
szövegét ő írta. Labi 1992-es
kiválásakor lett a banda tagja Molnár "Cseresznye"
Levente, így Lukács "örökölte" a
basszusgitárt. Több interjúban hangsúlyozta,
hogy nem tartja magát igazi, képzett zenésznek,
inkább afféle "énekmondó", aki basszusozik,
mert a bandának arra van szüksége. A jelenlegi
magyar rockpalettán vitathatatlanul Lukács
László az egyik legjobb szövegíró.
Szókimondó dalainak mondanivalójával lehet
egyet nem érteni, de könnyen elképzelhető, hogy
néhány évtized múlva néhány
dalszöveget versként elemeznek majd. Lírai
alkotásai a legszebb magyar rockballadák közé
tartoznak (A Négy, Legyen köztünk híd,
Szabadon, Föld és Ég, Lopott könyvek,
Múlik). Lukács lelkes ejtőernyős, a repülés,
mint téma több dalban is megjelenik. A DVSC
futballcsapatának egyik legismertebb rajongója, a LOKI
indulójának szövegét Lukács,
zenéjét a Tankcsapda szerezte.
Színpadi felszerelések:
Gibson Thunderbird
Ampeg SVT-CL Tube Head
Ashdown 8*10 Cabinet
Sans AMP PSA-1
Ernie Ball 45-105
Boss CEB-3
Boss TU-2
Boss NS-2
Dunlop Crybaby 105Q |